Különös figurák

Rengeteg féle emberrel lehet találkozni, a legnagyobb bunkóktól kezdve, (erről majd írok részletesen, csak most nem akarom felhúzni magam...), a groteszk, vicces figurákig...Most a viccesek következnek:
Az üzemben több száz ember dolgozik, többnyire egyszerű emberek, lengyel, magyar, orosz, ukrán vendégmunkások. Itt megvan a rendje mindennek, hogy hol kell, hogy kell öltözni, szigorú higiéniai előírások, higiéniai környezetbeli, és azon kívüli étkező, stb... Az étkezést a legtöbb ember az ebédlőben ejti meg, azonban amikor napközben, nagyjából ebédidőben ki kell mennem az üzemből, akkor az öltözőben szoktam találkozni rendszeresen egy öreggel. Hatalmas nagydarab ember, mint egy óriás, vörös a haja, ami oldalra van fésülve. Nagy kerek feje van, olyan mint egy nagy gyerek. A szekrényem melletti soron szokott lenni, gubbaszt az óriás az öltözőpadon, elé kitéve a szalonnácskája, meg kenyere (többnyire azt szokott enni:) ) Lábát összezárva, oldalra fordulva ül a padon, és görnyedt háttal eszik, kicsit olyan hatást keltve, mintha féltené az ennivalóját. Két falat között fel sem emelkedik, hanem a szalonnás kenyeres katonák fölé hajolva marad. Amikor látja, hogy megérkezek, épp csak a szemével pillant fel rám, bámul bambán, szelíden, kérődzve, mint egy boci. Egy néhány ilyen találkozás után odabólintottam neki köszönés képpen, hiszen már annyiszor találkoztunk, hogy majdhogynem ismerjük egymást:), de ez sem zökkentette ki a megszokott ritmusból, ugyanúgy bambán, kérődzve, szelíden visszabólintott. Elképzelésem sincs, hogy neki miért jó ott enni, abban a büdösben, ami ott az öltözőkben van, mert van! De ezt hagy ne részletezzem:). Ő ott szeret lenni. Ez a már-már rajzfilmbe illő figura akkor teljesedett ki számomra, amikor az egyik folyosón egy lépcsőfordulónál szembetalálkoztunk. Ő bandukolt szépen lassacskán lefelé a lépcsőn az üzem felé (gondolom éppen befejezte az ebédjét az öltözőben), én pedig siettem fel az öltöző felé. Futottam fel a lépcsőn, a fordulóba is lendületesen érkeztem. Ahogy hirtelen megláttam, hogy valaki jön velem szembe, ráadásul nem kis darab ember, fékeznem kellett, nehogy összeütközzünk, és a határozott megtorpanó lépésemnél, ahogy a cipőm a padlóhoz csapódott, egy dobbanás szerű hang hallatszott. A vörös hajú, kerek fejű óriás bébi szegénykém úgy megijedt ettől, tőlem, hogy visszahőkölt, megtorpant, talán visszább is lépett, két kezét a mellkasa elé kapta, védekezően, az arcán rémület volt. Kizökkentettem biztos a lelki békéjéből, azzal, hogy olyan nagy Schwung-gal közeledtem a 70 kilómmal az ő két méteres 130 kilós tömegéhez.... :-) Meglepetésemben hirtelen bocsánatot kértem tőle, hogy megijesztettem, majd tovább haladtunk. Visszajátszottam a jelenetet magamban, és egyszerűen csak nevettem és nevettem rajta, annyira mókásnak hatott az egész szituáció. :-)
Volt egy másik figura is a napokban, róla már csak kicsit rövidebben írok, mert kezdem unni az írást, illetve magamat:). Az egyik délután, munkából hazafelé jövet a B525-ös út mentén láttam egy stoppost. Hosszú ballonkabát volt rajta, ovális fej, és arc, fapofával, sporttáskája letéve mega mellé, és csak tartotta ki a kezét, az autók suhantak el mellette, ő meg várta, hogy hátha felveszi valaki. Kicsit olyan volt ez a figura, mint a mesében az a nyomozó, akinek rúgós a keze meg a lába, meg valami kinyújtható nyaka is van (nem láttam sokat ezt a mesét, de most. hogy elgondolkodtam rajta, talán ez a "Bigyó-felügyelő"...). Na mindegy, meg is jegyeztem a mellettem ülőnek, hogy nem túl bizalomgerjesztő alak, nem csoda, hogy nem veszik fel, én sem állnék, álltam meg neki... Majd láttam ezt a figurát másnap is, és harmadnap is, ugyanott, ugyanabban az időben, ugyanúgy állt ott. Az autók meg csak mentek el mellette, nem is lassítva. Kicsit kezdtem megsajnálni, ahogy én is lassítás nélkül elhúztam mellette, majdhogynem lelkiismeret furdalásom támadt. Eldöntöttem, hogy legközelebb, ha meglátom, megkockáztatva azt, hogy egy stoppolós gyilkost veszek fel, mégis meg fogok állni, és legalább kiderítem, hogy merre tart, és ha egyezik a célunk, akkor elviszem.:) Másnap már persze nem volt eszemben ez a dolog, száguldottam 130-cal az úton, majd megláttam ismét. Eszembe jutott a fogadalmam...:) Gyorsan tükör, láttam, hogy senki sincs mögöttem, keményen fék. Kicsit messzebb tudtam csak megállni. Elindult felém... Kinyitotta az ajtót, majd kérdezte, hogy el tudnám e vinni Münsterig. Nem tudtam, mivel csak Nottulnig mentem, és csak addig is szoktam menni. De legalább megtudtam, hogy hová tart, és legközelebb nem lesz lelkiismeret furdalásom, hiszen úgysem tudnám elvinni...:) Jah, és ráadásul nem gyilkos, mert akkor az úticél mindegy lett volna neki, csak tudjon megölni...:-)

Duplex

Duplex a címe angolul a "Jószomszédi iszony" című filmnek. Ezért a cím. De hogy a film hogy jön ide? Nos, elköltöztem. A település neve: Nottuln-Darup. De ennek nincs jelentősége igazán, viszont kis összecsengést érzek a film és a mostani helyzet között. Egy kedves öreg hölgytől béreljük a házat, igaz nem lakik velünk egy fedél alatt, de a szomszédunk. Nagyon aranyos egyébként tényleg, csak kicsit néha fárasztó. És lassú, körülményes...:). Ha meglát, már mindig messziről kiabál, hogy "Peter, hätten Sie vielleicht kurze Zeit?". Na kezdetben még nem is volt semmi gond, készségesen álltam rendelkezésére. Néha virágot kellett odébbtennem, mert az nehéz volt neki, néha azon aggodalmaskodott, hogy szerinte túl sokat megy nálunk a fűtés, habár azt mi fizetjük, ő azért minden nap, miután elmentünk dolgozni, végigjárta a lakást, és mindenhol nullára csavarta a fűtőtesteket:). Délután, amikor meglátta, hogy megérkeztem, hívott, h "Peter!?!", és elújságolta, hogy mennyit spórolt meg nekünk, meg hogy őt akkor is zavarja a pazarlás, ha nem ő fizeti, és hogy ne haragudjunk már érte...:) Egyébként teljesen igaza van, meg is köszöntem neki a fáradozását:). A következő esetnél azonban már azt mondtam, h "Na, ez már kicsit sok!:-)": A fűtéses móka után, sejtelmesen mondja nekem, hogy lenne még egy dolog, amit még el szeretne mondani nekem, ami őt zavarja. (Tette mindezt annak ellenére, hogy előtte tisztáztuk, hogy mennyire sietek, és hogy legyen rövid, csak a legfontosabbakat mondja!). Mondta, hogy megmutatja, csak menjek vele... Kimentünk a ház elé, az utcafrontra. Monda, hogy nézzek fel...Felnéztem. Várta a reakciómat.... Hát hogy reagáljak az elvárásnak megfelelően, mondtam is, hogy hát "Tényleg, hát ez nem semmi!". Persze fogalmam sem volt, hogy mit kell nézni, nekem nem volt semmi szembetűnő. És akkor így álltunk, merengve a ház homlokzatára vagy pár pillanatig. Gondoltam, ha már így ittragadtam, csak meg kellene tudni, hogy mi is zavarja, hát megkérdeztem, hogy "pontosan akkor mit is nézünk?!?!" Erre jött a megfejtés: "hát ugye milyen zavaró, Peter, hogy az egyik ablakon nincs behúzva egyik függöny sem, a másikon pedig az egyik be van húzva, a másik pedig oldalra van kötve, hogy ívesen álljon!" Hát itt aztán kész voltam. Mondam neki halálos nyugalommal, hogy mennyire igaza van, és hogy le is fogom tolni az embereinket, hogy hogy lehetnek ilyen "unordentlich"-ek:) A múlkor meg hajkurászott vagy 3 napig, hogy majd valamit meg akar velem beszélni, hát kiderült nagy nehezen, körülményesen, hogy csak azt akarja megkérdezni, hogy milyenre festesse ki a konyhánkat, mert a beleegyezésem nélkül nem akarja iderendelni a festőt, meg megadni a színt. Kérdezte, hogy akkor milyen legyen. Gondoltam magamban, "Mit érdekel az engem?", mondtam legyen egyszerűen fehér... Erre ő kicsit elégedetlenkedve, hogy szerinte jobban illene a csempéhez valamilyen sárgás, vagy tojáshéj szín! :) Hát nem leszarom!?!?!?:-D Akkor legyen olyan, ebben meg is állapodtunk.:) De egyébként tényleg kedves néni, segít mindenben, csomó cuccát szétosztogatta, amit ö nem használt, hűtő, ülőgarnitúra, ágyak, stb. Én a legjobban a német nyelvű könyveknek örültem...:) Az másnak úgy sem kellett, nem értik úgysem. A fiáé voltak, Adott egy 3 kötetes Gyűrűk ura könyvet, hogy azt biztos szeretni fogom, mert az ismert, és híres. Díszkötésben, stb...Elfogadtam, más biztos be is lett volna halva tőle, sajnos azonban nekem ez lószart sem ér...:) De azért kedves volt, viszont jobban örültem egy "noname" sima kis regénynek, amit majd olvashatok, és olvasni is fogok...:)
Ja! Mellékesen: Mindezektől teljesen függetlenül, vezetés közben a nagy semmiből belémnyilalt a felismerés, hogy milyen jó is csókolózni!! Ma csókolózni volt kedvem...:)

Még mindig nagyon nincs időm írni. Pedig szeretnék, és volna is miről. Attól tartok, később nem fogom tudni bepótolni, amiket most kihagyok, mert a feledés homályába merülnek a dolgok.
Megkérdezte tőlem valaki, akivel régen nem beszéltem már, hónapok óta, hogy mi van velem mostanság. Válaszoltam neki e-mailben. Amikor befejeztem, elolvastam, és elégedett voltam. Jól jellemztem a jelent, és az elmúlt időszakot, ráismertem belőle magamra, és az életemre, érzéseimre, és tényleg sikerült kivételesen röviden fogalmaznom:) Idő szűkében, de a közlési vágy nyomására bemásolom egy részét:

"Szia

Hogy mi van velem?!:) Zajlik körülöttem, velem az élet...Minden tekintetben. A "kevés" magánéletemben érdekes fordulatok, izgalmas pillanatok voltak, munkában kihivások, megpróbáltatások, örömök, sikerek, esetenként apróbb kudarcok...:) De élvezem. Kemény, de pont igy jó. A perspektivák folyamatosan a szemem elött lebegnek, és azok bizony biztatóak, ez ad eröt többek között, bár egyébként sem érzem magam gyengének. Idö közben már nem Sögelben dolgozok, most egy viszonylag huzamosabb ideig Dortmund felett, Coesfeldben lesz dolgom. ... Komoly nagyon, az utóbbi hetekben nagyon sokat dolgozok, aludni is alig van idöm. ....

Peti"

Röviden ennyi

Pontosan az történik, amire számítottam: Most, hogy ismét belevetettem magam a munkába, nem nagyon van időm írni. Pedig pont ilyenkor lenne miről, ilyenkor történnek olyan dolgok, amik nem megszokottak, amik témát szolgáltatnának pont egy blogbejegyzéshez. Persze írhatnék a munkáról magáról is, de azt nem teszem, mert túl hosszú lenne, és annyi időm nincs, meg persze nem is feltétlenül annyira izgalmas :) (mármint külső megfigyelőnek, mert számomra bizony az...). Mások itt lehet azt írnák, hogy "nem írok a munkámról, mert ha egész nap azzal foglalkozok, akkor nehogy már a szabadidőmben is az legyen a téma". Engem ez nem zavarna, szeretem amit csinálok, és szívesen is beszélek róla. Talán majd írok is valamikor róla, de most voltak ám olyan napjaim is, amikor csak 2-3 óra maradt az alvásra is...:) Sebaj, belefér, még bírom! Ez egy ilyen világ: kemény és kegyetlen, de meg lehet szokni, sőt, még élvezni is lehet!:-):-) (Egy Mc Donald'sban vagyok, most megy a "with or without you" c. szám, nagyon jó, szeretem :-) )
Na mégis pár történés az elmúlt napokból:
Például! Kutya világ, kifogyott az üzemanyag az autómból az autópálya közepén. Kellemetlen volt. Még pedig ki kellett volna bírnia hazáig, de nem bírta. Az autó elszámolta magát, nem én! Még mennie kellett volna... Szóval ott ragadtunk egy időre, de hívtam egy saját "sárga angyalt", és megmentett az "örök enyészettől":-) (Na most ez csak vicc, de az bizony teljesen komoly, h a zabszem nem fért a seggünkbe, ahogy száguldottak el mellettünk az autók 200-zal, mi meg ott ültünk az autóban a leállósávon. Elkezdünk beszélgetni, hogy milyen "kellemetlen" is lenne, ha valamelyik kicsit megcsúszna, és belénkszállna ennyivel. Ecseteltük, hogy hogy néznénk ki utána. :) Majd hirtelen mindannyian úgy döntöttünk, hogy inkább kiszállunk, és átmegyünk a korlát másik oldalára, le az árokba... :-D) Na mindegy, hazajutottunk...
Másik: Láttam egy babát egy boltban. Nagyon tündéri volt. Még vissza tudok emlékezni a nem túl közeli múltra, amikor olyan elképzelhetetlen volt számomra, hogy én apa legyek, nem tudtam magam abban a szerepben látni. Most bizony elért a felismerés, hogy már el tudnám képzelni magam! Sőt, nem is olyan nehezen!:-) Persze egyelőre mégsem akarok gyereket, ne ijedjenek meg a kedves hölgy "olvasók", a körülmények nagyon nem teszik lehetővé!:-) De mégis nagy dolog! Elméletben már gyereket akarok:-).
Nagyon szép helyen lakok, a város is szép, a "lakás" is, ahol alszok! Rengeteg kis városkában járok nap mint nap, gyönyörűek, élvezet itt vezetni. (Na persze a trafik!! Azok nem jók, ez is megérne pár oldal irományt, lenne mit irnom...Sok rohadék kis villogó dobozka!)
A Fine Frenzy: Almost lover: Gyönyörű szám, ajánlom mindenki figyelmébe. Pár napja nagyon rákattantam, nagyon megérintett, azóta is folyamatosan hallgatgatom. Hihetetlenül jó. A szám is, szöveg is, az énekes hangja is, és maga a nő is gyönyörű. Nincs nő ideálom, de ha lenne, akkor ilyesmi lenne:-).
Ja, és ma öszeállt a nagy jövőterv a fejemben.Tisztán látok, megvannak a hosszútűvú célok. Itt viszont erről nem írok... :-)
Na, hát ez egy tőlem szerintem szokatlanul összeszedetlen, erősen impulzív, nem kifejtett bejegyzésre sikeredett, de hát most ennyire telik...Lesz jobb is!:-)