25

Ma van a születésnapom... Igazából nem tartom sokra az évfordulókat, meg az ilyesfajta "ünnepeket", mert azok csak úgy jönnek maguktól, és egy idő után kényszerré válhatnak. Nekem nem számít sokat, hogy most születésnapom van, vagy nem, nem tekintem olyan igazán különleges napnak. Nem kötöm hozzá erőszakkal az ünneplést, az ünnepi hangulatot, a megemlékezést. Ha szórakozni, mulatni akarok, azt megteszem bármiféle alkalom nélkül is...:)
Amire jók az ilyen alkalmak, és ezzel élni is szoktam, hogy támpontot ad az embernek az értékeléshez. Nekem az évfordulókkor mindig az jut eszembe, hogy értékeljem a periódust. Ilyenkor értékelem mindig az elmúlt évemet. Sőt, nem csak az évet, hanem az eddig eltelt időt, megélt dolgokat. Pláne most, mert ez a kor mégiscsak egy negyed század, mégiscsak megéltem a huszonéves éveim felét... Már egy ideje (és ez most nem is feltétlenül a születésnapomhoz kötődik, hanem inkább a diákévek elmúlásához) az a gondolat (nevezhetjük ezt is "dilemmának":) ) motoszkál a fejemben, hogy vajon "megfelelően" éltem-e le ezt a 25 évet, a gimnazista éveket, az egyetemi diákéveket. Elértem-e mindent, amit lehetett, megéltem-e mindent, amit lehetett?!? Nem tudok erre válaszolni...Sok mindent elértem, sok mindent megéltem. De azért bennem van mégis a kétség, hogy nem lehetett-e volna kicsit többet "belesűríteni". Bizonyos dolgokból biztos, de azért igyekeztem szem előtt tartani folyamatosan azt, hogy tudatosan "éljek". De mégis... Persze azt hiszem ez természetes. Az embernek mindig van hiányérzete, mindig többet akar, mint amennyie volt, mint amennyie van. De talán így jó, ez lehet a hajtóerő, hogy törekedjünk a többre. Csak nem szabad ezt hagyni elhatalmasodni, mert akkor az örök elégedetlenségben találja magát az ember. Röviden megfogalmazva: törekedni kell a többre, örülni kell annak, ami volt, ami van. :) Csak ez nem olyan egyszerű, ezt tapasztalom magamon is.:) Kicsit csalódott vagyok, hogy így rohannak az évek. Még szívesen lennék egy kicsit gimnáziumban is, meg abban a korban, meg szívesen lennék még egyetemista is. Persze annak a periódusnak is megvoltak azok a hiányosságai, amik most meg megvannak. Áhh, szóval tényleg nem egyszerű ez... De legjobb lesz nem nyígni ezeken, mert változni a múlt úgysem fog:) (de azért néha jó eljátszani a gondolattal :D )
Érdekessége a szülinapomnak, hogy most vagyok annyi éves, mint ahányadikán születtem. És érdekes, mert ez egy negyed évszázad, tehát még ha nem is kerek a szám, akkor is az egysége miatt különleges. És furcsa még, hogy a 18. születésnapomat is Németországban töltöttem, itt lettem "felnőtt", és tessék, hét év múlva megint itt vagyok, negyed "évszázadosan". Ki gondolta volna még akkor?!?! (Talán pont én... :P) Ja, és aranyos volt a fárasztó öregasszony, sütött nekem ma tortát...:)

Örömöt örömért

Ismét az öreg néni a szomszédból... Na nem kell máris fantáziálni, az öreg néni nem kapcsolódik közvetlenül a címhez...:):P De kezdem az elején, aztán majd eljutok valahogy odáig...
Szóval: Tegnap meghívott reggelire, mondta, hogy itt van a fia, Thomas is, menjek át reggel, és eszünk közösen, beszélgetünk kicsit, meg megjegyezte, hogy szerinte egyébként is ritkán járok át hozzá, pedig kellene, hogy mindig mindent meg tudjunk beszélni. Hát remek! :) Ő komolyan azt hiszi, hogy nekem ez minden vágyam, hogy vele társalogjak, meg hogy erre van leginkább időm. Mindenesetre olyan volt a helyzet, hogy nem tudtam kikerülni a dolgot, így hát elfogadtam a meghívást. Reggel szépen terítve a szabadban, finom péksütemények, felvágottak. A fia is ott volt. Így elöljáróban azért annyit tudni kell, hogy amikor a szerződést kötöttem az öregasszonnyal, akkor is ott volt ez a fia. Feltűnően (már-már túlzottan) kedves, "nyájas" viselkedés. Na meg rózsaszín póló, feminin kézmozdulatok. És a családjáról sem nagyon hallottam, hogy lenne. Mindegy, nem foglalkoztam vele... Szóval beszélgetünk reggeli közben, és a néni ajánlkozik, hogy tud egy jó bútorboltot (mert egyébként most bútorokat akarok venni...), és hogy a fia nagyon szívesen elkísér engem, megmutatja, hogy hol van. Mondtam persze, hogy nem kell eljönni velem, elég ha megmondja a címet, majd a navigáció "elkísér" odáig, de ő csak kötötte az ebet a karóhoz, és címet nem kaptam, kíséretet azonban igen. Komolyan olyan érzésem támadt (visszapörgetve az eseményeket, elhangzottakat), hogy az öregasszony össze akart, össze akar hozni a fiával! Merthogy az buzi lehet minden valószínűség szerint!(Ja még a napokban egy pólót is kaptam az öregasszonytól, és kiderült, hogy azt a fia "küldte", mert rá az állítása szerint kicsi volt...) Na már most ha ez így van, és tényleg ez a cél, hát akkor ez nagyon megtisztelő, hogy éppen rám gondolt, meg nem is lenne rossz, hiszen Thomas nagyon kedves, ha buzi lennék, tetszene is külsőre (most is a "csinos" rózsaszín pólója volt rajta:) ), pénze is van, az "anyóssal" is kezdek már jóba lenni :) , csak hát az egyetlen "baj", hogy én egyáltalán nem vagyok az!!!:)
Na amint ez tudatosult bennem, bizony igyekeztem gyorsan bedobni az előttem lévő szendvicset, nem mintha annyira megjött volna az étvágyam, sőt, el is ment egészen, de valahogy már nem kívántam olyan sokat társalogni ebben a körben:).
Pedig sokat fejlődött a toleranciám ebben a témában. Régebben még harag is lett volna bennem, ma már kicsit jobban el tudom fogadni. Bár az túlzás, elfogadni nem tudom, de igyekszem figyelmen kívül hagyni, pláne ha engem nem is érint. Hollandiának volt szerepe ebben, hogy egy kicsit változott a véleményem erről az egészről... Érdekes volt azt látni, hogy ott minden mennyire elfogadott. Persze egy kicsit gusztustalan, de mégis becsülendő az a tolerancia, amit ők a szexualitás, és egyéb megosztottságra lehetőséget adó (pl. faji megkülönböztetés) témakörében tanúsítanak.
Voltam megint Amsterdamban, és tetszett, amit ott láttam. Na nem a sok homokos, az nem, de a piros lámpás negyed!:) Az valami hihetetlen, elsőre zavarba ejtő volt számomra... Ahogy a lányok (itt jegyezném meg, hogy javarészt gyönyörűek, fiatalok, és egyáltalán nem kurvásak) állnak az üvegajtó mögött egy szál bugyiban, és egy méterről végigméregethetik az emberek, hogy tetszik-e, vagy nem, az valami félelmetes. Tényleg zavarban voltam először, nem is mertem annyira megbámulni őket:), de aztán belejöttem:). Utána már egy-egy lány jött zavarba, a méregető tekintetem hatására, pedig nekik nem kellene, hiszen azért állnak ott, hogy megnézzék őket, sőt, nem is csak azért... Hihetetlen, ahogy mennek az alkudozások, kézzel-lábbal magyarázva, hogy mi mennyibe kerül. Tisztára, mint régen a Zsarnai piacon!:) Közben a rendőrök sétálgatnak az utcákon, bámészkodnak ők is, de mindenki nyugodt, egy-egy kirakat elhúzott piros függönye mögűl előbukkan egy-egy férfi kielégült arccal, és senki nem bámulja meg, nem foglalkozik vele, hisz ez itt természetes, ide ezért mennek az emberek... Meglepő módon ezek a prostik nem voltak számomra visszataszítóak, olyan természetesnek hatott minden az első meglepettség megszűntével. Itt természetes, és nyitott dolog a szex, nem tabu, és szégyelni való. Itt nyíltan elfogadják, hogy a szex már régen nem csak a fajfenntartásról szól, hanem az örömszerzésről, és azt mondják, hogy "miért ne lehetne ezt így csinálni, hiszen mindenki profitál belőle?". Ez a felfogás tetszik, bár én azért szeretnék megmaradni a profitálás azonos formájánal, tehát hogy "örömöt örömért", mert az "örömöt pénzért" szint még mindig elég idegen számomra, mármint ha a saját esetemről van szó:).
Na és még valami! Egy pozitív élménnyel gazdagodtam! Majdnem minden lány, aki előtt megáltam, kedvesen mosolygott, puszikat küldött! Ekkora sikerem már régen nem volt a lányok körében, szóval jóleső érzés volt!:):) (Még akkor is, ha erősen feltételezhető, hogy a puszik és a mosolyok a zsebemben lapuló párszáz eurónak szóltak (: )