Ma van a születésnapom... Igazából nem tartom sokra az évfordulókat, meg az ilyesfajta "ünnepeket", mert azok csak úgy jönnek maguktól, és egy idő után kényszerré válhatnak. Nekem nem számít sokat, hogy most születésnapom van, vagy nem, nem tekintem olyan igazán különleges napnak. Nem kötöm hozzá erőszakkal az ünneplést, az ünnepi hangulatot, a megemlékezést. Ha szórakozni, mulatni akarok, azt megteszem bármiféle alkalom nélkül is...:)
Amire jók az ilyen alkalmak, és ezzel élni is szoktam, hogy támpontot ad az embernek az értékeléshez. Nekem az évfordulókkor mindig az jut eszembe, hogy értékeljem a periódust. Ilyenkor értékelem mindig az elmúlt évemet. Sőt, nem csak az évet, hanem az eddig eltelt időt, megélt dolgokat. Pláne most, mert ez a kor mégiscsak egy negyed század, mégiscsak megéltem a huszonéves éveim felét... Már egy ideje (és ez most nem is feltétlenül a születésnapomhoz kötődik, hanem inkább a diákévek elmúlásához) az a gondolat (nevezhetjük ezt is "dilemmának":) ) motoszkál a fejemben, hogy vajon "megfelelően" éltem-e le ezt a 25 évet, a gimnazista éveket, az egyetemi diákéveket. Elértem-e mindent, amit lehetett, megéltem-e mindent, amit lehetett?!? Nem tudok erre válaszolni...Sok mindent elértem, sok mindent megéltem. De azért bennem van mégis a kétség, hogy nem lehetett-e volna kicsit többet "belesűríteni". Bizonyos dolgokból biztos, de azért igyekeztem szem előtt tartani folyamatosan azt, hogy tudatosan "éljek". De mégis... Persze azt hiszem ez természetes. Az embernek mindig van hiányérzete, mindig többet akar, mint amennyie volt, mint amennyie van. De talán így jó, ez lehet a hajtóerő, hogy törekedjünk a többre. Csak nem szabad ezt hagyni elhatalmasodni, mert akkor az örök elégedetlenségben találja magát az ember. Röviden megfogalmazva: törekedni kell a többre, örülni kell annak, ami volt, ami van. :) Csak ez nem olyan egyszerű, ezt tapasztalom magamon is.:) Kicsit csalódott vagyok, hogy így rohannak az évek. Még szívesen lennék egy kicsit gimnáziumban is, meg abban a korban, meg szívesen lennék még egyetemista is. Persze annak a periódusnak is megvoltak azok a hiányosságai, amik most meg megvannak. Áhh, szóval tényleg nem egyszerű ez... De legjobb lesz nem nyígni ezeken, mert változni a múlt úgysem fog:) (de azért néha jó eljátszani a gondolattal :D )
Érdekessége a szülinapomnak, hogy most vagyok annyi éves, mint ahányadikán születtem. És érdekes, mert ez egy negyed évszázad, tehát még ha nem is kerek a szám, akkor is az egysége miatt különleges. És furcsa még, hogy a 18. születésnapomat is Németországban töltöttem, itt lettem "felnőtt", és tessék, hét év múlva megint itt vagyok, negyed "évszázadosan". Ki gondolta volna még akkor?!?! (Talán pont én... :P) Ja, és aranyos volt a fárasztó öregasszony, sütött nekem ma tortát...:)
Amire jók az ilyen alkalmak, és ezzel élni is szoktam, hogy támpontot ad az embernek az értékeléshez. Nekem az évfordulókkor mindig az jut eszembe, hogy értékeljem a periódust. Ilyenkor értékelem mindig az elmúlt évemet. Sőt, nem csak az évet, hanem az eddig eltelt időt, megélt dolgokat. Pláne most, mert ez a kor mégiscsak egy negyed század, mégiscsak megéltem a huszonéves éveim felét... Már egy ideje (és ez most nem is feltétlenül a születésnapomhoz kötődik, hanem inkább a diákévek elmúlásához) az a gondolat (nevezhetjük ezt is "dilemmának":) ) motoszkál a fejemben, hogy vajon "megfelelően" éltem-e le ezt a 25 évet, a gimnazista éveket, az egyetemi diákéveket. Elértem-e mindent, amit lehetett, megéltem-e mindent, amit lehetett?!? Nem tudok erre válaszolni...Sok mindent elértem, sok mindent megéltem. De azért bennem van mégis a kétség, hogy nem lehetett-e volna kicsit többet "belesűríteni". Bizonyos dolgokból biztos, de azért igyekeztem szem előtt tartani folyamatosan azt, hogy tudatosan "éljek". De mégis... Persze azt hiszem ez természetes. Az embernek mindig van hiányérzete, mindig többet akar, mint amennyie volt, mint amennyie van. De talán így jó, ez lehet a hajtóerő, hogy törekedjünk a többre. Csak nem szabad ezt hagyni elhatalmasodni, mert akkor az örök elégedetlenségben találja magát az ember. Röviden megfogalmazva: törekedni kell a többre, örülni kell annak, ami volt, ami van. :) Csak ez nem olyan egyszerű, ezt tapasztalom magamon is.:) Kicsit csalódott vagyok, hogy így rohannak az évek. Még szívesen lennék egy kicsit gimnáziumban is, meg abban a korban, meg szívesen lennék még egyetemista is. Persze annak a periódusnak is megvoltak azok a hiányosságai, amik most meg megvannak. Áhh, szóval tényleg nem egyszerű ez... De legjobb lesz nem nyígni ezeken, mert változni a múlt úgysem fog:) (de azért néha jó eljátszani a gondolattal :D )
Érdekessége a szülinapomnak, hogy most vagyok annyi éves, mint ahányadikán születtem. És érdekes, mert ez egy negyed évszázad, tehát még ha nem is kerek a szám, akkor is az egysége miatt különleges. És furcsa még, hogy a 18. születésnapomat is Németországban töltöttem, itt lettem "felnőtt", és tessék, hét év múlva megint itt vagyok, negyed "évszázadosan". Ki gondolta volna még akkor?!?! (Talán pont én... :P) Ja, és aranyos volt a fárasztó öregasszony, sütött nekem ma tortát...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése