Nem volt egy szokványos nap. Hajnali két óra van, és most érkeztem haza Osnabrückből (160 km) a pszichiátriáról....
Teljesen nyugodtan indult pedig a nap, délig aludtam, reggeliztem, elmentem Oldenburgba kirándulni kicsit, hazatértem, és leültem vacsorázni. Ekkor csörgött a munkatársam telefonja. Az egyik nálunk dolgozó srác felvágta az ereit, és meg akar halni... Természetesen mindketten autóba szálltunk, mentünk rögtön megnézni, hogy mennyire komoly a helyzet, nem csak túloznak-e a megijedt lakótársak. Nem túloztak, tényleg megvágta magát, mindkét kezén, és csupa vér volt. Próbáltunk vele beszélni, hogy jöjjön velünk, bevisszük a kórházba, részeg volt, ellenkezett, azt hajtogatta, hogy hagyjuk békén, mert meg akar halni., meg azt, hogy "nagyon fázik". Rémisztő volt, azt hiszem, ismerjük mindannyian a filmekből ennek a jelentését, hogy az már nagy bajt jelent. Nem húzódott sokáig a vita, mivel egy perc beszélgetést követően egyszer csak lassulni kezdett a mozgása, koordinálatlanná vált, majd a vérveszteség miatt összecsuklott. Alig tudtam elkapni, lefektettem a járdára, ahol álltunk. Ekkor már látszott, hogy tényleg komoly a helyzet. Hívtam a mentőket, a 112-t. Csörgettem egy darabig, nem vette fel senki. Nem volt időnk várakozni és gondolkodni, megfogtuk ketten a srácot, és befektettük az autó hátsó ülésére, és irány a kórház. Berohantam a bejáraton, elmondtam a portán, hogy mi történt, a portás meg teljes nyugalommal mondta, hogy "jól van, hozzam be", erre nyomatékosabban felvilágosítottam, hogy a srác eszméletlen, és egyedül nem tudom behozni. Erre kaptam tőle egy tolókocsit, tegyem be abba, és "útba igazított", hogy vigyem az első emeletre. Alig bírtam kiemelni, és beültetni a srácot a tolószékbe, nagyon nehéz egy össze-vissza csukló testet mozgatni, és bizony a súlyt is más így érezni. Tiszta vér volt az összes ruhája már... Felvittem a lifttel az ambulanciára, ahol persze senkit nem találtam. Bekopogtattam sorba az ajtókon, persze semmi válasz, így hát fogtam magam, és bementem, és elkezdtem orvos után kutatni. Pár perc után sikerrel jártam. Ők nem kapkodták el bizony a dolgot, pedig mi halálra voltunk rémülve.
Megkezdődött a kezelés. Infúziót kapott rögtön a nagy vérveszteség miatt, ekkor már eszméleténél volt, és csak azt hajtogatta továbbra is, hogy nagyon fázik. Az egyik kezét 8, a másikat 12 öltéssel varrták össze. Felvilágosított az orvos, hogy igazán nagy baj nincs, mert nem talált artériát, csak vénát. Ha artéria lenne, az bizony bőven másként nézne ki. Megmutatta azt is, hogy mi volt a "hiba", megmutatta, hogy hol kellett volna vágni, ha biztosra akar menni (persze ezt nem fordítottam le a srácnak...). Akkora volt a seb, hogy szépen meg is mutogatta az orvos az inakat, amik mozgatják az ujjakat, szépen látható volt az artéria is, ameddig éppen csak nem ért el a vágás. Közben folyamatosan azt mondogatta a srác, hogy fölösleges bevarrni, mert még az este ő úgyis meg fog halni, és úgyis kiugrik az ablakon. Mondta, hogy ígérjem meg, hogy ha meghal, felhívom a fiát, és megmondom neki, hogy szereti. Tisztára mint a filmekben! Nehéz volt bármit is mondanom, ezerszer átgondoltam, hogy mi lehet a helyes ilyenkor, de nem vagyok pszichológus, sem pszichiáter.
Átküldtek bennünket egy másik kórházba, mentővel vittek minket, én voltam a kísérő. Eddig még sosem voltam mentőautóban....Az első kórháznál, ahová elértünk, felvilágosítottak, hogy félreértés volt az orvosok között, mert itt nem fogadják a beteget. Tovább kellett menni, még 100 km-t, ott volt a legközelebbi pszichiátria, ahol volt hely. Bekísértem a srácot, és tolmácsoltam a pszichiáter és közte zajló beszélgetést. Hihetetlenül labilis volt. Néha még nevetgélt is az egész helyzeten, Minden orvos úgy ítélte meg, hogy benn kell maradnia, veszélyes lenne önmagára, ha kiengednék. Ezzel nagyon egyetértettem. Holnap megyek vissza a kórházba, mivel fordítanom kell majd a "terápiás beszélgetést".
Ezek voltak a "történések", csak azokat írtam le. Átélve egész más...
Hazafelé elhozott a mentő, útközben beszélgettem a mentőorvos asszisztenssel. Egy szimpatikus fiatal lány volt. 1,5 órát száguldottunk, volt időm körülnézni az autóban, és magamra is néztem. Csak ekkor vettem észre, hogy tiszta vér a ruhám. Biztos akkor lettem olyan, amikor magamhoz kellett szorítanom a fiút, hogy át bírjam emelni. Ahogy látta a mentős lány, hogy a véres nadrágomat nézegetem, egyből szívélyes és kedves, és szakszerű felvilágosítást kaptam: "Ne aggódj, kijön, a vér, csak először hideg vízzel ki kell öblíteni..."
Teljesen nyugodtan indult pedig a nap, délig aludtam, reggeliztem, elmentem Oldenburgba kirándulni kicsit, hazatértem, és leültem vacsorázni. Ekkor csörgött a munkatársam telefonja. Az egyik nálunk dolgozó srác felvágta az ereit, és meg akar halni... Természetesen mindketten autóba szálltunk, mentünk rögtön megnézni, hogy mennyire komoly a helyzet, nem csak túloznak-e a megijedt lakótársak. Nem túloztak, tényleg megvágta magát, mindkét kezén, és csupa vér volt. Próbáltunk vele beszélni, hogy jöjjön velünk, bevisszük a kórházba, részeg volt, ellenkezett, azt hajtogatta, hogy hagyjuk békén, mert meg akar halni., meg azt, hogy "nagyon fázik". Rémisztő volt, azt hiszem, ismerjük mindannyian a filmekből ennek a jelentését, hogy az már nagy bajt jelent. Nem húzódott sokáig a vita, mivel egy perc beszélgetést követően egyszer csak lassulni kezdett a mozgása, koordinálatlanná vált, majd a vérveszteség miatt összecsuklott. Alig tudtam elkapni, lefektettem a járdára, ahol álltunk. Ekkor már látszott, hogy tényleg komoly a helyzet. Hívtam a mentőket, a 112-t. Csörgettem egy darabig, nem vette fel senki. Nem volt időnk várakozni és gondolkodni, megfogtuk ketten a srácot, és befektettük az autó hátsó ülésére, és irány a kórház. Berohantam a bejáraton, elmondtam a portán, hogy mi történt, a portás meg teljes nyugalommal mondta, hogy "jól van, hozzam be", erre nyomatékosabban felvilágosítottam, hogy a srác eszméletlen, és egyedül nem tudom behozni. Erre kaptam tőle egy tolókocsit, tegyem be abba, és "útba igazított", hogy vigyem az első emeletre. Alig bírtam kiemelni, és beültetni a srácot a tolószékbe, nagyon nehéz egy össze-vissza csukló testet mozgatni, és bizony a súlyt is más így érezni. Tiszta vér volt az összes ruhája már... Felvittem a lifttel az ambulanciára, ahol persze senkit nem találtam. Bekopogtattam sorba az ajtókon, persze semmi válasz, így hát fogtam magam, és bementem, és elkezdtem orvos után kutatni. Pár perc után sikerrel jártam. Ők nem kapkodták el bizony a dolgot, pedig mi halálra voltunk rémülve.
Megkezdődött a kezelés. Infúziót kapott rögtön a nagy vérveszteség miatt, ekkor már eszméleténél volt, és csak azt hajtogatta továbbra is, hogy nagyon fázik. Az egyik kezét 8, a másikat 12 öltéssel varrták össze. Felvilágosított az orvos, hogy igazán nagy baj nincs, mert nem talált artériát, csak vénát. Ha artéria lenne, az bizony bőven másként nézne ki. Megmutatta azt is, hogy mi volt a "hiba", megmutatta, hogy hol kellett volna vágni, ha biztosra akar menni (persze ezt nem fordítottam le a srácnak...). Akkora volt a seb, hogy szépen meg is mutogatta az orvos az inakat, amik mozgatják az ujjakat, szépen látható volt az artéria is, ameddig éppen csak nem ért el a vágás. Közben folyamatosan azt mondogatta a srác, hogy fölösleges bevarrni, mert még az este ő úgyis meg fog halni, és úgyis kiugrik az ablakon. Mondta, hogy ígérjem meg, hogy ha meghal, felhívom a fiát, és megmondom neki, hogy szereti. Tisztára mint a filmekben! Nehéz volt bármit is mondanom, ezerszer átgondoltam, hogy mi lehet a helyes ilyenkor, de nem vagyok pszichológus, sem pszichiáter.
Átküldtek bennünket egy másik kórházba, mentővel vittek minket, én voltam a kísérő. Eddig még sosem voltam mentőautóban....Az első kórháznál, ahová elértünk, felvilágosítottak, hogy félreértés volt az orvosok között, mert itt nem fogadják a beteget. Tovább kellett menni, még 100 km-t, ott volt a legközelebbi pszichiátria, ahol volt hely. Bekísértem a srácot, és tolmácsoltam a pszichiáter és közte zajló beszélgetést. Hihetetlenül labilis volt. Néha még nevetgélt is az egész helyzeten, Minden orvos úgy ítélte meg, hogy benn kell maradnia, veszélyes lenne önmagára, ha kiengednék. Ezzel nagyon egyetértettem. Holnap megyek vissza a kórházba, mivel fordítanom kell majd a "terápiás beszélgetést".
Ezek voltak a "történések", csak azokat írtam le. Átélve egész más...
Hazafelé elhozott a mentő, útközben beszélgettem a mentőorvos asszisztenssel. Egy szimpatikus fiatal lány volt. 1,5 órát száguldottunk, volt időm körülnézni az autóban, és magamra is néztem. Csak ekkor vettem észre, hogy tiszta vér a ruhám. Biztos akkor lettem olyan, amikor magamhoz kellett szorítanom a fiút, hogy át bírjam emelni. Ahogy látta a mentős lány, hogy a véres nadrágomat nézegetem, egyből szívélyes és kedves, és szakszerű felvilágosítást kaptam: "Ne aggódj, kijön, a vér, csak először hideg vízzel ki kell öblíteni..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése